Rólunk

2023-ban alakultunk, azóta segítünk a partnereinknek a gépeiket megfelelő állapotba hozni és működtetni.

Gépészmérnökként képesek vagyunk átlátni a folyamatokat és meg is tudjuk valósítani, amit elképzelünk.

Amikor egy gépet megvásárolunk, egy hosszú távra szóló döntést hozunk meg. Szeretnénk minél tovább használni és dolgoztatni.

Ennek egyik feltétele, hogy a keletkezett hibákat ki kell időben javítani.

Ha ezt megtesszük, jelentősen növeljük a gép élettartamát, viszont ez nem mindig elegendő.

Előfordul, hogy külső okok miatt nem úgy működik már a gép, mint korábban. Például megváltozik az alapanyag minősége. Első osztályú termék állítható elő ebből az alapanyagból is, viszont nem a megszokott módon.

Meg kell vizsgálni az okokat és lehetőségeket.

Nincs kizárva, hogy új gépet kell venni, de előfordulhat, hogy észszerű átalakítással a megváltozott alapanyaghoz lehet igazítani a berendezést.

Mi az utóbbi esetben tudunk Önöknek segíteni.

Gépek javítását és átalakítását végezzük el. Célunk, hogy a gépeik hatékonyan működjenek.

A hatékonyan működő gépeket hosszútávon megfelelő állapotban kell tartani, ezért a karbantartásukban is tudunk segíteni.